A szervezeti kultúra szerepe a nemzetközi vállalatok életében

Dr. Karácsony Péter, a győri Széchenyi István Egyetem, illetve a komáromi Selye János Egyetem docense, 2018 május 3-án "A szervezeti kultúra szerepe a nemzetközi vállalatok életében" címmel  tartott előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen.

Előadásának célja a szervezeti kultúra, mint a szervezet által elfogadott, közösen értelmezett előfeltevések, értékek, meggyőződések, hiedelmek rendszerének bemutatása volt. Szó volt a szervezeti kultúrát befolyásoló tényezőkről,  a nemzeti és vállalati kultúrák közötti különbségekről, Stevens esettanulmányi kísérletéről.

Az Erasmus+ oktatói mobilitás keretében megvalósult vendégelőadáson a Vállalkozások Fejlesztésének Menedzsmentje és az Idegenforgalmi gazdálkodás mesteri szakos egyetemi hallgatók voltak jelen.

Img 2826Img 2827

forrás: gtt.partium.ro