Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Vigh Enikő

A Partiumi Keresztény Egyetem kiváló ugródeszka, ha valami nagyot alkotnál!

Öt éven át, alap- és magiszteri képzésben vettem részt a PKE-n, ahol legjobb tudásomnak megfelelően teljesítettem a hallgatói kötelezettségeimet. Ez elsősorban az órákon való részvételre, a félévvégi vizsgákra és a diplomamunka megírására korlátozódott, ugyanakkor hamar rá kellett jönnöm, hogy egy hallgatót az egyéb, kiegészítő tevékenységek is meghatároznak, amiben kiemelkedhetünk és fejlődhetünk.

A PKE-n eltöltött idő alatt igyekeztem kipróbálni a kis-egyetemek nyújtotta lehetőségeket, annak minden előnyével. A legfontosabbakat említve szorosabb kapcsolat alakult ki az oktatókkal, akik ezáltal jobban megismerték képességeinket, a szak-, és diplomadolgozatok megírása során pedig sokkal speciálisabb tudást adtak át. Így történt ez a Tudományos Diákköri Konferenciákon való részvétel alkalmával is, ugyanakkor szakmai háttérrel mindig mellettünk álltak, versenyekre való felkészülés és tanulmányúton való részvételeink során is. Az egyetemi kutatócsoportokban való részvétel alatt pedig további megerősítést kapott a tudományos kutatás fontossága, amelyet a jelenlegi munkám során hasznosítok. Emellett, a bátran ajánlom az új hallgatóknak, a diákoknak szervezett programokban való részvételt is. A PKED, mint az egyetem diákszervezete remek lehetőség a hallgatótársak jobb megismerésére, valamint a beilleszkedésre. A szakkollégiumi programok, előadások és egyéb képzések, a nyelvtanulás mind megtalálható a PKE portfólióján.

Ezúton szeretném megköszönni a volt és jelenlegi oktatóimnak és hallgatótársaimnak a remek élményeket és a vezetést, amiben részesültem, a jövőben is szívesen gondolok vissza az itt töltött évekre.

Végezetül pedig egy javaslat, ami minden gólyának jól jöhet: azért éri meg odaadóan tanulni és teljesíteni, valamint részt venni minden egyes programban, ami a hallgatóknak szól, mert ez segíthet abban, hogy nyitottabbak legyünk, ezáltal olyan szakmánk/munkánk lehet a jövőben ami különbözik a többitől, egyedi és értékes. 

10302394 1143968952288190 2830637856081734339 n